Nagyon érdekes hétvége volt, tekintve, hogy korábban el sem tudtam képzelni, hogy ilyenkor még nem babázunk. Kezdődött az egész azzal, hogy szombat reggel bőgtem egy nagyot... Tudniillik én (jó-jó, Mi mindannyian) még ennyi odafigyelést és szeretet nem kaptam, mint most a babócákkal a hasamban. Naponta jönnek a telefonok, sms-ek, e-mailek, mindenki szurkol és gondol ránk. Kinyitom reggel a virtuális postafiókom és ott a rengeteg szeretet... na hát ezen muszáj bőgni... köszönöm!

Szóval ott tartottam, hogy szombat van és Andris öccsének a legénybúcsúja. Tekintve, hogy Bence is egy sportman rendhagyó a buli: délelőtt cangázás Leányfaluig, Szentendrén lángosozás, aztán pedig kenuzás vissza Pestre. Andris nagyon hezitált, hogy menjen-e, de mivel pont ez a két sport, amiért megőrül, hosszas rábeszélésre kötélnek állt. De akkor ki vigyázz rám addig? Mondtam, hogy jó kislány leszek és ígérem nem szülök meg, míg ő nincs itthon, de persze ez még nem elég, beszerveze Réka barátnőmet, hogy őrizzen. Höhö. Réka az egyik legjobb barátnőm, de ad1 nem tud vezetni, ad2 nem tudja megemelni az általam összállított kórházi nagytáskát, ad3 valószínű pánikba esne, ha tényleg megindulna a szülés. Réka viszont iszonyatosan komolyan vette a feladatát, Mona Lisát nem őrzik jobban, mint ahogy ő figyelte minden mozdulatomat. Úgy éreztem magam, mint egy hercegnő, ahogy megmozdultam, Réka már ugrott is, hogy mit segítsen? Közben teljesen váratlanul betoppantak Jeskáék (volt osztálytárs) is, akik szintén ugráltak még egy sort körülöttem. Az anyósom is helyes volt, telefonált, hogy elugranak egy órára kutyát sétáltatni, ha addig bármi lenne a szomszédot hívjam. Tökéletesen be voltam biztosítva :) Ehhez képest a legviccesebb az volt, hogy Andris, aki a lelkemre kötötte, hogy ha bármi van, azonnal csörögjek, elérhetetlen volt a mobilján. Este fél nyolckor próbáltam hívni - Réka kerti-partyra volt hivatalos, hogy hol van már, de a mobilja süket volt. Ekkor persze előbújt belőlem a jó öreg Sherlock és addig nyomoztam, míg meg nem szereztem a legénybúcsút szervező fiú számát. És mi derült ki? Hogy az én drága jó uram a mobiltelefonjával és az irataival együtt beborult a Dunába, de szerencsére nincs baja és örül, hogy nem a szülés miatt hívom... Utána persze hiába kértem Rékát, menjen már bulizni, tuti nem szülök, kutyahűséggel szobrozott mellettem, míg szétázott Andris haza nem érkezett.

A gyerekekkel továbbra sincs előrelépés, én viszont már a végem járom, újabb para dolgok jönnek rajtam elő: a két bokámon kiütésszerű csípések, kézfejdagadás, szájkicsípés etc... Éjszakánként nem nagyon tudok aludni, viszont cserébe mindenféle remek dolog jut eszembe. Ma éjjel például azon gondolkodtam - nem vagyok őrült! -, hogy a magyar nyelvben miért van az, hogy a menyasszony anyja az örömanya, apja az örömapa, akkor elvileg a menyasszonynak az örömlánynak kellene lennie. De nem így hívják... :)

Szóval elvagyok.... ma megyünk be a dokihoz és megbeszéljük a szerdát...

Még egyszer köszönöm a drukkokat, még jelentkezünk!