Közhellyel muszáj indítanom, de hihetetlen, hogy már elrepül a babavárás fele, betöltöttem a 20. hetet… Összességében nézve nagyon élvezem a babócák várását. Nem voltak rosszulléteim, nem voltam kívánós – eltekintve a terhesség eleji időszakot, amikor 2 naponta muszáj volt mogyorókrémet ennem; és hogy egyszer majdnem elájultam a villamoson, mert annyira megkívántam gondolatban a tőkehalmájat - , nem híztam (egyelőre) brutálra és még nem is lettem ragyás. A bőröm minden szempontból csodás, kamasz koromban a fél karomat odaadtam volna, ha ilyen az arcbőröm. A pocakom szép feszes (erről is sokat álmodoztam régen) és lett némi mellem is.
A gyerkőcök úgy kb. a 16. héttől érezhetően is mozgolódnak, de csak egy helyen érzem őket igazán, a jobb oldalon; ahol elvileg Ákoska táborozik. Még nem igazán alakult ki olyan igazi kapcsolat közöttünk, én néha még nagyon megilletődök, ha nagyobb rúgást/mozgást érzek.
A melóhelyem egyre felejtősebb, leginkább az Ábelnek oly sokszor emlegetett rövidítéssel tudnám jellemezni VLSZ azaz (bocs!) „vastagon leszarom”. Nem akarok már egyetlen új projektbe sem belekezdeni, úgyhogy igyekszem segíteni a többieknek, de túlzásba persze nem viszem az ittlétet.
Nincs bennem para a jövőt illetően, hogy-s-mint lesz majd a gyekőcökkel, egyfajta nyugalommal várom a fejleményeket.
Van persze egy-két idegesítő dolog, de ezeket most csak felsorolásszerűen: védőnő, hasviszketés, bőr szárazság, alvási pozitúrák… No ezeket fogom legközelebb kifejteni.