Már benne járunk a szeptemberben, de mi még mindig a Balcsin vagyunk. Lehet irigykedni, mert tegnap még fürödtem a Balatonban és futottam a földvári löszfalon. Tiszta wellness az élet, főleg ha az embernek két ilyen pédásan viselkedő gyermeke van, akik néha elengedik a mamájukat a rabiga alól. Panaszra tehát nincs okom, főleg azért sem, mert mióta nem a fizetésem, hanem a terhességi anyasági segélyt kapom, több pénz kerül a számlámra, mint amikor dolgoztam. Hogy lehetséges ez? Mikor az első hónapban láttam az átutalást, felhívtam a munkaügyet, hogy itt valami tévedés van, nekem nem jár ennyi pénz. Megnyugtattak, hogy jár. Aztán amikor utánajártam kiderült, hogy azért jön több zseton, mert az utalásnál a bruttó fizumat veszik alapul és annak utalják a 70%-át, ami több, mint amit korábban simán kaptam... Haláli, nem?
Szóval a helyzetem irigylésre méltó. Édes-aranyos gyerkőcök, segítőkész férj, balatoni indián nyár. Mi kell még? Hááát, szeretném, ha nem hullana a hajam csomókban, mint a kutyaszőr; szeretném vissza a régi hasamat (még akkor is, ha régen azon nyígtam sokt, hogy nagy), szeretnék egy éjszakát átaludni, szeretnék egy alapos hát és derékmasszázst és szeretnék nagyon kreatív lenni, hogy mindig le tudjam kötni a babák figyelmét.
