Jönnek az ikrek!

Hát nem vagyok egy sűrűn bloggoló, mert mindig történik valami apróság, ami miatt elmarad a gépezés. Most viszont van időm és vannak magvas gondolataim is, így aki valami könnyű olvasmányra vágyik, most kattintson máshova. Most az anyaságról akarok posztolni, mert már kezdek egész jól belerázódni, például a szoptatástól már nem félek, sőt megkockáztatom, néha élvezem is a „közös kajálást” a gyerkőcökkel. Már  nincsen bennem teljesítménykényszer, hogy nekem ennyi és annyi tejet kell produkálnom, hanem van amennyi van, és maximum hozzápótolunk. És hogy miért írom mindezt? Mert persze az ember friss anyaként különböző fórumokra téved, ahol ott vannak a jól „megmondó” kismamák és az ember utolsó nyestnek érzi magát, ha nem szoptatja két éves koráig a gyerekét, illetve ha nincs annyi teje, hogy szoptatás után még nasit is tudjon fejni a babáinak… Hát nekem nincs ennyi tejem, így jó darabig stresszeltem is magam ezen, no meg azon hogy az ikreknek több anyatejet kéne kapniuk (fejenként durván napi 300 ml kapnak a többi tápi). Erre mit tesz Isten… múlt héten kaptunk egy nagyon kedves barátnőtől fél liter anyatejcit. Én boldog voltam, hurrá lesz egy nap, hogy csak anyatejet isznak a gyerkőcök. És mi történt? Hát az, hogy az én drága gyerekeim rosszul lettek a másik tejtől. Egyik szemem sírt –mert most mi lesz így a többi tejjel -  a másik meg nevetett, hogy háháhá az kölkeim nem buták és nem lehet átverni őket. Aztán beszéltem a homeopatámmal is, aki azt mondta, hogy ez így van rendjén, az anyatej pótlás azoknál kell, ahol abszolút nincs tej és a kicsiknek kell az igazi anyatej az immunrendszerük kiépüléséhez. Ott viszont, ahol van anyatej és benne van a mama összes információhordozó kis részecskéje és hirtelen kapnak a babák más infókat tartalmazó, más ízű, szagú és állagú tejet, kialakul  teljes káosz. A babák védelmi rendszerének kiépítéséhez és fenntartásához állítólag elé napi 30 ml anyatej a többi mind bónusz és persze szerencse, ha a baba ezzel tudja teletömni a pocit. Viszont ha a maradék csak tápszer az se gond, mert a fő dolog megvan, minden más lényegtelen.  

A másik anyasággal kapcsolatos dolog, hogy érdekes –én legalábbis úgy érzem - de nekem nem került rózsaszín hályog a szemem elé az anyasággal. Sokkal inkább úgy élem meg, hogy ennek a két gyerkőcnek a világra hozatalával én is valahogy hozzájárultam az univerzum folyamatosságához. (khm… ez így érthető? Vagy túl fennkölt?) Szóval az egésszel az akarom mondani, hogy én nem tudom kijelenteni, hogy életem legboldogabb napja, mikor e gyerekeim megszülettek, mert aznap 12 órát hanyatt kellett feküdnöm, alig láttam őket és nem voltam a helyzet magaslatán. Aztán amikor bömbölnek a babák, és nem aludtam éjszaka, akkor sem az anyaság felhőtlen megélése foglalkoztat. Viszont tudom, hogy az ő megszületésük azért fontos, mert valamit továbbvisznek belőlem, belőlünk, ahogy mi is tovább visszük a mi szüleinktől kapott/tanult dolgokat. Szép lassan válunk szülővé, tulajdonképpen a gyerekeink tanítanak minket meg rá. A hangsúlyok eltolódnak, más dolgok kerülnek a középpontba és marha boldoggá tud tenni egy zöld kakis kis pelenka is… mert…mert  nagyon fontosak nekem  és nagyon szeretem az én kis pomogácsaimat.

És ezennel ünnepélyesen megígérem, hogy holnap felrakok –közkívánatra – friss képeket is!