Mozgalmas hétvége van mögöttünk: vonattal utaztam Fehérvárra, vendégségben voltunk Sukorón, volt részünk havas-esős-viharos szeles-napsütéses időben, sétáltunk a környéken és persze vasárnap este elvileg színház. Andris szüleitől kaptuk még a színházbérletet karácsonyra, hogy a három testvér és az oldalbordák hadd szórakozzanak egy kicsit havonta egyszer. Ez a világ legjobb ötlete... de.. tekintve minibálna mivoltomat és a kezdési időpontot (19.30... nyim) a mostani színházasdihoz nem volt sok kedvem. Egy dolog miatt azonban nagyon érdekelt a dolog, gimnáziumi kötelelzők közül az egyik kedvencem, a Vörös és Fekete volt műsoron.
Megtettük a szükséges előkészületeket: laposüveg ásványvíz a táskába, kényelmes ruha, pocaklakó gyermemek informálása a programról. Gyermekeim nem voltak túl lelkesek a kései programtól, volt egy kis tiltakozás, hogy most akkor ha este van és ők eddig azt tanulták, hogy ilyenkor aludni kell, akkor miért megyünk bőgő autóval valahova.... Na mindegy, jó lesz.
Háromnegyed nyolckor nagy nehezen felment a függöny és elkezdődött valami színházi játéknak csúfolt borzalom. A rendezést bármelyik általános iskolai színjátszókört vezető elirigyelhette volna, a karakterek bénák voltak és eleve az egész egy vicc volt. A legérdekesebb viszont a bojkott volt a gyerekek részéről, mert nekik sem tetszett a darab, soha semmi nem váltott ki ekkora, heves tiltakozást náluk, mint most Julien Sorel szenvedése a színpadon. Ákoska vesemasszírozásba kezdett, Anna pedig célzott köldökrúgásokkal erősítette meg, hogy menjünk máááá' haza.
Így a szünetben angolosn távoztunk, Andris öccse volt a legboldogabb, mert ő is hulla volt, és így "hazaviszlek Benneteket" hivatkozással leléphettek ők is.
