Már elment egy hónap és lassan összeszokik kis családunk, bár még mindig vannak óriási kérdőjelek, legalábbis ami a gyerekek működését illeti. Nagy igazságokra jövök rá, többek között arra, hogy a nagy és okos babaszakkönyvek fele tök hülyeség vagy hazugság. Az ember hajlamos azt hinni, hogy miután megszületnek a gyerkőcök, jön a rózsaszín anyai köd, amit maximum az éjszakai szoptatás árnyékolhat be... nohát ehhez képest azért vannak kemény dolgok.

Vegyük például a szoptatást. Én azt hittem, hogy a szoptatás annyiból áll, hogy az ember mellére rakja a gyerkőcöt, az meg szopizik. Tíz perc az egyik cici, tíz a másik. Rózsaszín köd, az anya és gyermeke boldog meghittségben tölti együtt az etetés idejét. Nohát nálunk ez úgy van, hogy fiúgyermekem annyira bélpoklos, hogy már a cici látványától tekeregni kezd, mint egy kukac és közben hörög. Nyitott szemmel eszik és közben sandít jobbra-balra, mint egy vadászkutya, nehogy elvegyék előle a kaját. A cicit tépi-marja és fuldoklik közben... kislányom nagy könyörgések árán hajlandó bekapni a cicit, szopizik két percet, majd a puha meleg anyai ölben el is alszik. Jön a keltegetés, újabb szopi két percig majd alvás és persze ha eszik akkor sem stimmel valami a technikájával, mert a füléig csorog a tej, miközben szívja. Na és akkor nem is szóltam a nagy rémről a tejpangásról. Ez magyarul a mellgyulladás, ha a babák nem szívják ki rendesen a tejet, vagy ha a mama bénán szopiztat, akkor frankón begyulladhat a cici - kökemény lesz, esetleg kis göbök tapinthatóak ki benne és szép piros színű kívülről. Ellenszer: a maradék tej géppel történő leszívása, meleg sópárna, pihi... Szóval, mikor a ház elcsendesedik este fél tíz körül, mit csinál anya ahelyett, hogy ágyba hanyatlana? Tejet fej!

A másik hazugság, hogy az ember saját gyermeke székletét nem érzi büdösnek... A kaki az kaki, mégha a saját kisbabádról van szó. A mi kis manóink pedig különösen kreatívak, ha az ürítésről van szó. Nagyon sokszor megvárják a tisztába tételt és amikor pucér fenékkel fekszenek a pelenkázóasztalon legváratlanabb pillanatban kezdik el kifelé tolni a kábelt. És mit csinál ilynekor egy gondos szülő, aki nem akarja, hogy a gyerek teleszarja a szép-tiszta-higiénikus asztalt? Hát bingó! Alátartja a saját kezét... Bár mondjuk ez az elmúlt egy hétben nem fordult elő sokszor, mert kedvenc védőnénink tanácsára beszereztünk egy szélcsövet. És hogy mi a szélcső? Egy tízcentis vékony gumicsövecske, amit a kisbaba fenekébe kell bedugni és fel-alá huzogatni, hogy segítsük a szelek és a kaki ürülését. Ahogy hazahoztam a szuperszerszerszámot a patikából, Andris rögtön kinevezett szélcsőmesternek, azaz elnyertem az örökös jogot a szélcsöveztetésre...

Persze amiket leírtam, mind-mind hétköznapi dolgok és persze engem is elkap néha a rózsaszín anyai hullám, hiszen két tökéletes gyerekünk van, akikre olyan jó csak ránézni is...