Vasárnap reggel már nem volt nagy fetrengőzés, mentünk Nagykovácsiba Yoyookáékhoz kirándulni. Meglepetésünkre Nyuszi is megjelent, hogy ő is csatlakozik a csipkebogyószedő csapathoz. Nagyon helyes kis pocija van, persze azért nagyobb, mint az enyém; hisz neki már csak 3 hónap van vissza. Irtóra be kellett öltözni, -13 fok volt odakint. Szépen kiballagtunk a faluból és a kopogósra fagyott földeken egy jó fél óra gyaloglás után jutottunk el egy festőien szép csipkebogyómezőre. Volt vagy 500 bokor, és mindegyiken más színű, ízű és formájú bogyóval. A többiek lelkesen falatoztak a bokrokról, de én eleinte nem mertem, hátha a gyerekek nem szeretik a vastag jégpáncélba bújtatott, fagyos és nyers csipkebogyót. Persze győzött a kíváncsiságom és percek múlva lelkesen majszoltam én is. Irtó érdekes volt, savanyú, édes, kásás belű, kesernyés, ízorgia volt minden egyes bogyó. Fél órát bírtunk aztán teljesen összefagyva indultunk visszafelé. Egy tanyán vezetett át az út, ami igazából nem az az út volt, amelyen jöttünk, hanem egy másik, ami Yoyooka szerint egy folyóhoz vezet és mindenképp látnunk kell. Szóval a lovastanyán nekem nem nagyon akaródzott átvágnom, mert egy: magánterület, kettő: ahol lovak vannak elkerítve, ott biztos van egy-két őrzőkutya is. Na és persze kinek lett igaza? Na kinek? Épp a tanya közepén baktatunk, Nyuszika békésen lovakat simogat, amikor oltári csaholással feltűnt négy kutya. Mondanom sem kell, nekem rögtön a földbe gyökerezett a lábam és cincogtam, hogy nekem ez most így nagyon nem jó. Szerencsére ’hepiend’ lett a vége, mert a kutyákról hamar kiderült, hogy inkább barátkozni akarnak, mintsem acsarkodni. A kalandot megúszva szerettünk volna sütizni egyet a kedvenc ’karamellás képviselőfánkososunk’nál, de sajna be volt zárva. Yoyookáéknál depóztunk egy rövidet, átmelegedtünk, aztán indultunk haza, mert Lacikával 4-kor kezdődött a Tilosban az adás (ezúttal SzólóDuóval és Fisével), este meg még színházjegyünk is volt. Jó volt a nap, hajtós, de hehe kezdődik a hét, majd kipihenem a melóhelyen. :)